„A ló egy híd a gyerekek felé” - élményterápia autizmussal élők számára Pécsett

2016 októberétől folyik a MOL Gyermekgyógyító Program pályázatának megvalósítása a Pécsi Éltes EGYMI Speciális Autista Csoportjában. Az Autisztikus Gyermekekért Baranyában Alapítvány pályázott a programra, és közel kétmillió forintot nyert a tanév elején élménypedagógiai program szervezésére. A pályázatnak köszönhetően tíz autizmussal élő gyermek járt heti két alkalommal lovagolni.

Az élményterápia szakmai vezetője Harnóczyné Szántó Sarolta, lovasterapeuta volt. Sarolta harminckét éve a Pécsi Éltes EGYMI gyógypedagógusa, huszonöt éve foglalkozik lovakkal. Az intézmény autizmussal élő diákjaival az elmúlt évben lett szorosabb a kapcsolata. A munkát a Speciális Autista Csoport önkéntes gyógypedagógusai és asszisztensei is segítették.

A gyermekeket szociális hátterük és pedagógiai szempontok alapján választották ki. Autizmusban sérülnek a szociális- és kommunikációs készségek. Ezek fejlesztése mellett valódi élményhez is juttatta a gyerekeket a lovasterápia.

„A ló egy híd a gyerekek felé, hatalmas szerepe van abban, hogy fejlődjenek. A gyógylovaglás sikerességét igazolta is az év. A gyerekek az év elejétől kezdve nagyon sokat változtak a lovardai körülmények között és az iskolai élet során is. A ló közelsége, pozitív kisugárzása ezeket a gyerekeket is megfogja. Ami a tantermi körülmények között nem működik, a szabad természetben, a lovak környezetében működhet.” – mondta a terapeuta.

A foglalkozásokat egy bogádi lovardában tartották, ahol négy ló: Emír, Borsó, Maca és Barka várta a gyerekeket. A foglalkozások előtt a gyerekek ápolták a lovakat. Itt már megismerhették a közelségüket, megérinthették őket és megtapasztalhatták a gondoskodás élményét is.

Sarolta elmondta, hogy az élményterápia során a diákok figyelme is fejlődött, hiszen a lóval folyamatos volt a kontaktus és emellett az oktatóra is figyelni kellett. Az oktató adta a feladatokat. Ezek sok területet céloztak meg. Az alkalmak során a figyelem, vizuomotoros koordináció, finommotorika, egyensúly, kommunikáció és szociális készségek fejlesztése került előtérbe.

A gyerekek legkedveltebb feladatai voltak a nagy labda dobálása lóhátról maguknak, társaknak; kislabda dobálása célba; gyöngyfűzés lóháton; csipesz felhelyezése saját ruháról lóra; kockákból tálcán tornyot építeni menet közben.

A lovasterapeuta számára is tudott újat adni a program.

„A gyerekek nagyon vágytak erre a lovaglásra. Amire én fel voltam készülve, annál sokkal könnyebb volt. Szép történetek kerekedtek ki az együttlétünkből, sokkal több tudásom lett az autizmussal élőkről, fontossá vált számomra ez a csapat és az autizmussal élők népessége.” – mondta Sarolta.

A sikerre való tekintettel az alapítvány ismételten pályázatot nyújt be, hogy a támogatással folytathassák a terápiát.

„Szeretnénk ugyanezzel a gyerekcsapattal dolgozni. Egyrészt azért, mert nagyon sok munkát fektettünk bele, az eredmények magukért beszélnek, másrészt azért, mert van még hova fejlődnünk. Eddig főleg a figyelem, egyensúly fejlődésén volt a hangsúly. Mivel nagyon ügyesen ülnek a lovon és nyitottak felénk és a figyelmüket magunkra és a lovakra tudtuk irányítani, ezért úgy gondoltam, hogy elindulhatnánk az önálló lovaglás területére. Ez azt jelenti, hogy először futószáron a lépést és az ügetést gyakorolnánk. Szeretnénk ezt az év végére eljuttatni odáig, hogy saját szárfogással, a lovardai körön belül meg tudják csinálni. Ez megint egy új perspektívát nyitna nekik is és nekünk is” – nyilatkozta a lovasterapeuta.

A pályázat elkészült, eredménye októberre várható.

V. L.

Képek a programról